2015. július 28., kedd
2 posted at 5:20
– Oké. – Eric a semmiből tűnt fel, amint a tornaterem felé siettem. Láttam, hogy nála is tornafelszerelés van. – Arra kérlek, hogy ne legyél feltűnő, ne legyél köcsög, és ne szúrd el az imidzsem. És neked, haver, neked, sikerült mindezt. Na meg megsértetted Danielle–t. Gratulálok, mától nem is ismerlek!
És ott hagyott. Utána rohantam, és megállítottam.
– Miről beszélsz?
Dühösen szólalt meg.
– Luke, ez még rosszabb, hogy nem is tudod! Képes voltál azt mondani Danielle Ray–nek, hogy egocentrikus? Apádra ütöttél rendesen!
Figyelmen kívül hagytam az apám és engem összehasonlító megjegyzést, jobbnak láttam lenyelni. Nem voltam olyan helyzetben, hogy kikérjem magamnak, hogy ha hasonlítanék, akkor neki sokkal rosszabb lenne.
– Eric, elárulnád, hogy miért vagy kiborulva? A csaj el van szállva magától. Beképzelt, ha még nem tűnt volna fel. Megérdemelte.
Eric gyilkos pillantással meredt rám.
– Luke, te egy dadogós csajnak mondtad azt, hogy egocentrikus. Komolyan ennyire hülye vagy? Depressziós hajlamai vannak, és lemerném fogadni, hogy most épp azon agyal, hogy miért is mondtad azt, amit. Szóval a te lelkeden szárad, ha valami baja lesz.
És akkor végre rájöttem. Danielle nem arra volt kíváncsi, hogy miért nézem, hanem zavarban volt. Nagyon nem miattam, hanem a puszta ténytől, hogy valaki bámulja. Eric mellbe taszított és ott hagyott. Láttam a szemén, hogy szívesen helyben hagyott volna, de nem akart bajba kerülni.
– Luke, az a csaj a szomszédunk! – rázta meg lemondóan a fejét, a távozásakor. – Oh, istenem...
Az órán futottunk. Futottunk és futottunk. Majd pihentünk, nagy örömömre. Persze fájt levegőt venni, és tudtam, hogy ismét dolgozni fogunk. Nem voltam formába, a sydney-i sulimba rendszeresen ellógtam. Ha mégis maradtam, akkor volt igazolásom.
Lihegve ültem a fűben, a szemem árnyékolva kerestem Ericet. A pálya másik felében állt két számomra ismeretlen sráccal. Felém nézett, és összepréselte az ajkát. Már megint mi van?
A látóterembe került valaki. Magas lány volt, hosszú hullámos barna hajjal. Valamiért rögtön Danielle-re emlékeztetett. A léptei, és az, ahogyan felmér.
– Szia! Tiffany vagyok – kezdte leülve mellém a fűbe.
Tekintetemmel Ericet kerestem. Mindhárman minket figyeltek, aggódtam, hogy ma tényleg elérem, hogy ne szóljon hozzám. Nehezen tűrtem, ha valaki haragszik rám. Szóval megpróbáltam kedves lenni.
– Szia.
Tiffany nem nézett ki a tipikusan gonosz ribancnak, szelíd arcvonásai voltak, és okosan csillogó szemei. Danielle sem volt kifejezetten méhkirálynő, de a viselkedéséről sütött, hogy hercegnőnek képzeli magát. Hirtelen nagyon kezdett hiányozni Amy. Egyszerű volt vele minden, nem érdekelte a hierarchia, nem volt leereszkedő és mindig számíthattam rá.
– Eric az unokatestvéred? – nézett Eric irányába.
Tiffany egy ragadozó mosoly kíséretében intett a minket vizslató srácoknak. Zavartan fordultak el. Innen is láttam, hogy Eric fortyog.
– Ennyire tagadhatatlanul a rokonom? – kérdeztem Tiffany felé fordulva.
Tiffany nevetett.
– Hasonlítotok, de tudod, hogy gyorsan terjed a szóbeszéd – mosolygott mindentudóan rám. – Luke Hemmings.
Nem lepett meg, hogy itt is ilyen pletykásak az emberek. Kinyújtottam a lábaim.
– Tudod még a Danielle incidensről is hallottam – mondta egy apró mosollyal a szája szegletében. – Gyorsan beilleszkedsz.
Ideje volt, hogy eltűnjek, még mielőtt megkapom a magamét. Eric még okés volt, de ha Danielle méhkirálynő helyettese nekem áll, akkor végem.
– Mennem kell – tápászkodtam fel, és búcsút intettem. – Szia, Tiffany.
– Te tényleg hülye vagy?
Eric a suli előtt várt. Láttam, hogy már órák óta arra vár, hogy kifakadhasson. Nem voltam olyan hangulatban, hogy válaszoljak. Egyszerűen elsétáltam mellette.
– A tiffanys dolgot is elintézted. Gratulálok. Ne csodálkozz, ha nem fogok nyilvánosan beszélni veled – vágta a fejemhez. – Miért beszélgettél vele egyáltalán?
Lehunytam a szemem és megálltam.
– Oh, hallgass már a fenébe! – reccsentem rá. – Nem kértem, hogy beszélj velem. Szállj le rólam. Jól megvoltam eddig is nélküled, meg apád nélkül is.
Eric hitetlenkedve nézett rám. Csúnyán néztem vissza. Jobbnak látta, nem folytatni a dolgot. Azt hiszi, hogy ezzel segít? Danielle túlteszi magát rajta, Tiffany pedig nem fog ellenségként tekinteni rám. És ez még csak az első napom volt.
– Mehetnénk?– mordultam rá ingerülten.
Otthon akartam lenni. Aludni és felhívni a bátyám és panaszkodni neki.
Eric a hátam mögé nézett.
– Meg kell várnunk... – Eric nem fejezte be a mondatot, mert valaki félbeszakította.
– Mehetünk, Eric.
Megfordultam és ott állt Danielle. Amint észrevett, az arca megváltozott. Undor és düh keveredett a szeplős arcán. Ha az emberek tudnák, hogy egy angyali arc mennyire el tud torzulni...
– Ő meg mit keres itt? – És feltűnt Rachel is.
Miért hittem azt, hogy ilyen könnyen megszabadulok tőlük? Megpróbáltam nem ingerülten felsóhajtani.
– Az unokatestvérem – kezdte Eric, minden nemű büszkeség nélkül. – Elle?
Furcsállva Danielle reakcióját kutattam.
– Dani, szerintem rám fér egy kitérő – kezdte Rachel, de Danielle csak a fejét rázta.
– Nagyszerű lesz, a hazasétálás – nyögte Eric, amikor elindultunk.
Több dolgot is észrevettem Danielle dadogásával kapcsolatban. Ha suttogott, vagy tőmondatokban beszélt nem dadogott. És persze az egyszavas válaszoknál sem, így el is felejtettem, ha csak egy kis ideig is, hogy dadog.
– Láttad, hogy Ms Jenkins miket tett a kertjébe? – kérdezte Eric izgatottan.
Lassan Ms Jenkis kertjéhez értünk.
Danielle elkezdett kuncogni. Még én is láttam, pedig csak két napja vagyok itt.
– Ja. Borzalmas.
Eric pedig részletezte, hogy milyen a kert. Elfelejtette, hogy haragszik rám.
– Színes kertit törpék! Flamingók, és gólyák. Szerintem kengurut is kellene vennie! – vigyorgott.
Danielle rám sandított. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá. Elfordult, és ismét Ericet hallgatta. Szerintem Danielle azért bírta, hogy Eric–kel kell hazajönnie, mert nem volt szükséges megszólalnia.
Este Eric, vacsora közben beszámolt az első pocsék napomról. Unottan hallgattam, ahogy kiszínezve előadta a Tiffanys részt. Megköszöntem a vacsorát és eltűntem a szobámban. Kinéztem az ablakon és reménykedtem, hogy Danielle szobájára néz az ablak, azonban csak az üres falat láttam. Felsóhajtottam és lerogytam az ágyra. Klassz vagy Luke!
Előhúztam a telefonom, és tárcsáztam Jack-et. Nem lepett meg, hogy csak a sokadik csengetésre vette fel.
– Mizu öcsi? – kérdezte vidáman. – Milyen Heathcote?
Szerettem volna rá zúdítani, hogy mennyire nem akarok itt lenni, de tudtam, hogy csak kigúnyolna. Szóval tettem, hogy minden szép.
– Klassz – megpróbáltam minden lelkesedésem a hangomba préselni. – A suli más, de nem rosszabb. Joe és Eric nagyon jó fejek.
Hazugság, hazugság… Úgy éreztem, hogy átlát rajtam. A hallgatása hatására hozzátettem:
– Jó nem otthon lenni.
Ez legalább is igaz volt. Jack tudta, hogy miről beszélek. Ben hamarabb elhúzott, a dolgok, akkor még nem voltak olyan rosszak. Ezen okból kifolyólag könnyebben vett anyáékkal kapcsolatban mindent. Nagyon jól megütötték egymással a hangot. Pénz, extravagáns nyaralás, és befolyásos emberek társasága. Ben barátnője valami felkapott modell volt. Jack meg volt győződve róla, hogy luxus prosti, de csak nekem mondta. Rá legalább számíthattam. Azonban most úgy éreztem, hogy cserbenhagyott.
– Mondjuk anyáék azért szólhattak volna, hogy mire készülnek. Talán itt maradhattál volna, de apu hallani sem akart róla. Azt mondta, hogy túlságosan befolyásollak, maradjak ki ebből. Tudod, ha a fater fenyegetőzik, akkor jobb hátra lépni. Sajnálom Luke.
– Semmi gond – biztosítottam nehéz szívvel. – Nem hiányzik, hogy még jobban rád essenek.
Mondanom sem kell, hogy ha nem egy minimum három városban ismert barátnőd van, aki botrányosan szép és elég pénzes szülei vannak, akkor kiesel a kegyből. Szegény vagy nem szegény Jack pedig igencsak kiesett a kegyből. A barátnője Margaret nemhogy a saját városunkban nem volt ismert, de még dolgoznia is kellett, azért, hogy legyen pénze. Tehát két apró akadály, ami szálka volt a szüleink szemében. Lehetett bármilyen elbűvölő és gyönyörű, nem szabadott volna Hemmingshez köze legyen. Még pedig véresen komolyan volt Jack szándéka vele. Megkérte a kezét. Egészen addig azt hittem, hogy ő is csak próbára teszi a szüleink idegeit, mint én Amyvel. Amy szülei egyszerű emberek voltak, nem magaslott ki semmiben. Na, jó a szexben igen, de szerintem apám nem igazán értékelte volna ezt a tényt. Én szépnek találtam, de nem volt az az eszményi szépség, amire a szüleim vártak. Szóval csupán polgárpukkasztás céljából voltunk együtt. Miért? Miért ne?
– Nos, ha haza jönnek, akkor még egyszer megpróbálom – sóhajtotta. – Talán végre belátják. Remélem, megvilágosodnak Buddha által vagy valami…
– Jack lehetetlen álmaid vannak, ugye tudod? Nem Marg-ot illetően, hanem a szüleinket. Ide húsz Buddha sem lenne elég.
– Lehet, de nem adom fel – ellenkezett. – Luke mesélj nekem a mai napodról, ha már beletaszítottál a reménytelenség gödrébe.
Elmeséltem mindent, persze szépen cenzúrázva. Itt nem sértettem meg Danielle-t, hanem szimplán gonosz ribanc volt, Tiffany pedig egy átlagos kedves lány volt.
Addig beszélgettünk, amíg már nem volt lehetőségem felhívni Amyt, így dobtam neki egy üzenetet.
„Bárcsak itt lennél. Olyan rossz.”
Másodperceken belül jött a válasz:
„Lenne néhány ötletem, hogy mivel dobjalak fel, ha ott lennék xx”
Ellenálltam a kísértésnek és jó éjt kívántam neki. Meg biztosítottam, hogy holnap felhívom, amint végeztem a sulival.
***
Nem tudtam szabadulni Eric szemrehányó pillantásaitól. Minden reggel érzékeltette velem, hogy mekkora seggfej vagyok. Dani kerülte Eric társaságát, ami nekem volt köszönhető. Nem éreztem magam annyira bűnösnek, egyszerűen lepergett volna rólam, ha otthon vagyok. Azonban nem voltam otthon, és sajnáltam Ericet.
Nem volt időm mindig Ericen és Danielle–n tépelődni, mert így a félév kellős közepén a tanárok elvártak bizonyos dolgokat. Mint például, hogy tanuljak. Nevetségesnek találtam, hogy mennyire komolyan veszik. Az egyetemről harsogtak, és totálisan kikészítettek. A másik sulimba teljesen mindegy volt, hogy milyen tanuló vagyok. A pénz beszélt, az egyetemi helyem már megvolt. Azonban ahogy elnéztem, a heathcote–i iskola keresztbe tett. Ha megbuktatnak, nincs az a pénz amiért Ms. Leeks megkedvel és megkegyelmez. Egészen eddig őt utáltam a legjobban. A legjobban a zenetanárom kedveltem, ami nem volt meglepő. Nő létére – semmi szexizmus–, tökéletesen rendet tartott az osztályban. Annyi hangszeren játszott, hogy a két kezemen nem tudtam megszámolni. Teljesen lenyűgözött. Eric nem volt hasonló véleményen.
– Manipulál mindenkit – morogta, az óra után. – Csodálkozol? Ő az iskola pszichológusa. Dani ki nem állhatja.
Ericre kaptam a tekintetem. Az információ hallatán felélénkültem.
– Danielle pszichológushoz jár? – Rick, a haverom tuti benyögte volna, hogy a csaj megfutott. Dili dokihoz járni márt ilyen korán? – Válaszolj már!
Eric gyorsított a léptein. Utána siettem és várakozás telien néztem rá.
– Tanítja – terelte a témát, de láttam, hogy a fején találtam a szöget. Kicsit fájt, hogy nem bízik meg bennem annyira, hogy megosszon ennyi részletet velem, elvégre rokonok vagyunk vagy mi... Szóval egy fokkal jobban utáltam Danielle-t. Eric olyan feszült és távolságtartó lett, ha erről a dadogós csajról volt szó, hogy felment a cukrom. Már nem érdekelt, hogy kerülik-e egymást miattam.
– Miért vagy ilyen, amikor róla van szó? – kérdeztem komoran.
Igyekeztem lépést tartani vele. Eric úgy hasított, mint egy repülő, ha mérges volt.
– Ilyen? – kérdezte fesztelennek mutatkozva. – Egyszerűen csak az zavar, hogy a két ember, akit a legjobban bírok, így állnak egymással. Választanom kellett te vagy ő.
Furcsán pillantottam Ericre. Volt valami a hangjában, amit nem tudtam megfejteni. Soha sem hallottam Danielle-ről és Eric-ről, azonban úgy tűn valamivel nyilván nem vagyok képben.
– Jártatok?
Eric felnevetett. Nem tudom, hogy azért–e, mert a gondolat abszurd volt, vagy ennyire vaknak tűntem. Nem volt az erősségem észrevenni a kimondatlan dolgokat.
– Danielle és én? – kérdezte szórakozottan a semmibe bámulva. – Nem, nem. Ő még egy menő. Még ha trónfosztott is. Én egy hatos vagyok, ő meg egy tízes.
Felhorkantottam, Eric pedig felém fordult. Nagyon hasonlított Joe bácsira, ahogy kérdőn rám meredt. A pokolba a génekkel.
– Miért vagy ennyire elfogult vele kapcsolatban? – kérdeztem, ahelyett, hogy megjegyzést tettem volna Danielle–re. Ösztönösen undorodni kezdtem már a neve említésétől is.
Eric felsóhajtott, és lassított a léptein. Befordultunk a sarkon, az angol terem felé.
– Danielle a legjobb barátom volt. Tudod, hogy mielőtt felkapta volna a fene nagy népszerűség. Én tényleg megértem, hogy muszáj néhány elvárásnak megfelelnie, de már nem az a lány volt, akit szerettem.
Némán vártam, hogy folytassa.
– Egyszerűen eltűnt – tűnődött hangosan. – Vagy talán soha nem is létezett. Mindegy is. Barátok vagyunk, de már nem olyan, mint régen. Te is sejted, hogy trónfosztott lett, így be kell érnie velünk – vonta meg a vállát.
Miért fosztották meg a tróntól? Ki az új királynő? Mi történt?
Megállt a terem előtt.
– Milyen órád lesz? – kérdezte hirtelen témát váltva Eric.
Majdnem zavarba jöttem. Csak majdnem.
– Semmilyen – hazudtam könnyedén.
Pszichológia volt, amit nem a zenetanárnő tartott. Szóval nem volt kedvem bemenni. Már egy hónapja itt voltam, és rendszeresen kihagytam az órát. Semmi gond nem volt belőle. Szóval most sem lesz.
– Nos, akkor találkozunk otthon – búcsúzott. Benyitott az ajtón, majd váratlanul visszafordult. – Figyelj Luke, én téged választottalak. Esetleg ha felmerült volna benned a kérdés.
És becsukta maga mögött az ajtót. Gyötrődötten indultam haza. Miért nehezíti meg a dolgom?
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mi történhet, hogy valakit letaszítsanak a trónról. Számtalan elméletet gyártottam, ezzel szórakoztattam magam. Elhatároztam, hogy megtudom, amint Eric hazaér.
3 megjegyzés